A kezelés helyesen holisztikus szemléletű, ami azt jelenti, hogy gyógyszeres kezeléssel igyekszünk minden kóros eltérést kellő eréllyel, kitartóan, a kezelési célérték elérése érdekében (célérték-orientált módon) előnyösen befolyásolni – az életmód-terápia mellett. Metabolikus szindrómában a gyógyszeres kezelés ezért kiterjed a hypertonia, az elhízás, a lipideltérések és a szénhidrátanyagcsere-zavar kezelésére. A gyógyszerek megválasztása orvosi feladat, általánosan jellemző, hogy a cél elérése érdekében a betegeknek több gyógyszert kell szedniük.

Az antihypertensiv kezelés során az elérendő célvérnyomás <130/80 Hgmm. Metabolikus szindrómában (és 2-es típusú cukorbetegségben) az antihypertensiv kezelés jellegzetessége, hogy monoterápiával (egy gyógyszerrel) csak ritkán, s rövid ideig biztosíthatók a kívánatosnak tartott vérnyomásértékek, a kórfejlődés során általában kombinált kezelésre, olykor hármas, vagy négyes kombinációra kényszerülünk. Ezen okok miatt helye lehet a primer kombinációs kezelésindításnak (rögtön egyszerre két különböző vérnyomáscsökkentő készítmény együttes adásának) is. A tartós kezelés során kivétel nélkül olyan antihypertensiv szert kell választani, amely napi egyszeri adagolással alkalmazható. A betegek időszakos ellenőrzése nemcsak eseti (rendelőintézetben, vagy otthon megvalósított) vérnyomásmérést, hanem időnkénti ABPM-vizsgálatot is magában foglal. Évekkel ezelőtt igen éles vita folyt arról, hogy metabolikus szindrómában, diabetesben melyik vérnyomáscsökkentő gyógyszer minősíthető első vonalbeli (elsőként választandó) szernek. Ma ez a kérdés háttérbe szorul annak folytán, hogy kiderült, e kórképekben szinte kivétel nélkül kombinált antihypertensiv kezelés szükséges a nemzetközileg elfogadott kezelési célérték elérése érdekében. A mai kezelési útmutatók inkább abban segítenek, hogy a kombinált kezelés kapcsán melyik szerek együttes adásától várhatunk többletelőnyt. Metabolikus szindrómában, diabetesben a kombináció tagjai között mindenképpen helye van a renin-angiotenzin-rendszert (RAS-t) blokkoló szernek (ACE-gátló, vagy ARB) és diuretikumnak. Myocardialis infarctust szenvedettek esetében nem nélkülözhető a béta-blokkoló. A kalcium-antagonisták, alfa-receptor-blokkolók, ill. az imidazolin-receptor-agonisták a többes kombinációs kezelés szükségessége esetén kerülnek előtérbe.

Kb. 10 év telt el addig, amíg az x-szindrómától az orvosi szakirodalom eljutott a metabolikus szindrómáig. Újabb 10 év alatt (igaz, hogy az utolsó 2 évben erősen felgyorsult jelleggel) a metabolikus szindróma helyett a kardiometabolikus kockázat fogalma honosodott meg. A kardiometabolikus kockázat a metabolikus szindrómánál szélesebb körben értelmezi azokat a tényezőket, amelyek végül szív- és érrendszeri megbetegedésekhez vezethetnek el. A gyakorlat számára a nevezéktani változás nem jelent érdemi módosulást: továbbra is az a cél, hogy minden cardiovascularis rizikófaktort időben felismerjünk, s a kóros eltérés ellen életmód-terápiával és gyógyszeresen küzdjünk. Ez a tevékenység segíthető elő azt, hogy a hazai, a szív- és érrendszeri megbetegedések alakulását jelző statisztikai mutatók előbb-utóbb meggyőzően jó irányba forduljanak.