Dr. Barna István belgyógyász, a magasvérnyomás-, vese- és zsíranyagcsere betegségek szakorvosa
+3620-327-4874

Aludjon 6-8 órát naponta – az ennél több se egészséges

Nem biztos, hogy ez egészségére válik, ha rendszeresen 9-10 órát alszik naponta, és csak akkor szundítson egyet nap közben, ha 6 óránál kevesebbet alszik éjszakánként.

Rangos tudományos szaklap, a European Heart Journal közölt cikket arról, hogy az alvás hossza és az alvásidő napi megoszlása hogyan befolyásolja a szív-és érrendszeri betegségek kockázatát (a teljes cikk itt olvasható).

A szerzők arról számoltak be, hogy akkor a legkisebb  a halálozási és a súlyos szív- és érrendszeri események kockázata, ha napi 6-8 óra a teljes, tehát az éjszakai és a nappali összes alvási időtartam. A nappali alvás a súlyos kardiovaszkuláris események és halálesetek fokozott kockázatával jár együtt azoknál, akik 6 óránál többet alszanak éjszaka.

A kutatásban 116 632 – 35 és 70 év közötti – személy vett részt, akiknek az alvásidejét úgy határozták meg, hogy az éjjel és nappal ágyban történő alvás idejéhez hozzáadták a nappali szundikálások idejét is. A több mint 7 évig tartó vizsgálat eredményeinek elemzése során figyelembe vették a résztvevők korát, nemét, alkoholfogyasztását, a kardiovaszkuláris betegségekre, diabéteszre és vérnyomásra vonatkozó családtörténetét. Ugyanakkor feltételezték, hogy az alvás időtartama nem változik a követési időszakban, és nem vették figyelembe az alvási zavarokat sem, pedig például az álmatlanság (inszomnia) vagy a légzéskihagyás (apnoé) bizonyítottan befolyásolhatják az egészséget.

A pekingi Fuvaj Kórház és a kanadai McMaster Egyetem szakértői arra jutottak, hogy

  • azoknál a legalacsonyabb a halál és a betegségek kockázata akik összesen 6-8 órát alszanak naponta;
  • a napi 6-8 óránál több alvásnál nagyobb volt a kockázat, mint a kevesebb alvásnál;
  • a napi 8-9 órányi alvás 5 százalékkal növelte a kockázatot, 9-10 órányi alvás 17 százalékkal, a több mint 10 órányi alvás pedig 41 százalékkal;
  • azoknál, akik rendszeresen 6 óránál kevesebbet aludtak, 9 százalékkal nagyobb volt a szív-és érrendszeri betegségek kockázata
  • a napközbeni 30-60 perces alvás/szunyókálás növelheti a veszélyt, kivéve ha az egyének éjszaka 6 óránál kevesebbet alszanak

Az alvás minősége és a stressz szoros kapcsolatban állnak, erről itt olvashat.

No Comments

Comments are closed.