Dr. Barna István belgyógyász, a magasvérnyomás-, vese- és zsíranyagcsere betegségek szakorvosa
+3620-327-4874
vese vilagnap

Vese Világnap: mennyit kellene innunk?

2015. március 12.

Az idei világnap fő üzenete: mikor, mit és mennyit kellene vagy szabadna innunk a vese védelmében. 

A Nemzetközi Nephrologiai Társaság (ISN) és a Vesealapítványok Nemzetközi Szövetsége (IFKF) magyar kezdeményezésre, minden év márciusának második csütörtökét a Vese Világnapjának nyilvánította. A Világnap célja, hogy felhívja a figyelmet vesénk központi szerepére általános egészségünk szempontjából, és hogy hangsúlyozásával világszerte csökkenjen a vesebetegségek és a hozzá társuló szövődmények gyakorisága, súlyossága.

A Vese Világnap megrendezésére 2015-ben immár tIzedik alkalommal kerül sor, ezúttal március 12-én. A 6 kontinens több mint 100 országában – köztük Magyarországon is – megtartott világnap ez évi jelmondata: „Egészséges vesét mindenkinek!”, központi témája pedig „Az ideális folyadékfogyasztás – avagy mit, mikor és valójában mennyit igyunk”.

Ma Magyarországon minden 10. ember érintett valamely vesebetegségben. Évente mintegy 500-600 ezer vesebeteg szorul gondozásra, 270-300 veseátültetés valósul meg, és közel 6500 krónikus veseelégtelenségben szenvedő beteg életben maradását biztosítja a dialízis kezelés.

A sokáig észrevétlenül lappangó, majd hirtelen lecsapó, alattomos betegség nagy része azonban odafigyeléssel megelőzhető. A betegség ugyanis „köztünk” van: Magyarországon a népbetegségnek számító elhízás, magas vérnyomás, cukorbetegség ma a legfontosabb vesebetegségre hajlamosító tényezők! A 2,5-3,5 millió hipertóniás- és az 1,1 millió cukorbeteg 10, illetve 5 százaléka válik a későbbiekben veseelégtelenné.

A Vese Világnap célja 2015-ben is az, hogy
– felhívja a figyelmet a vese létfontosságú szerepére,
– hogy hangsúlyozza, a cukorbetegség és a magas vérnyomás a legfontosabb kockázati tényezők a krónikus vesebetegség kialakulásában,
– hogy ösztönözze a rendszeres szűrővizsgálatokon való részvételt, a megelőzés fontosságát,
– hogy edukálja az egészségügyi szakembereket, tudatosítsa bennük, hogy milyen jelentős szerepük van a krónikus vesebetegség kockázatának csökkentésében,
– hogy világossá tegye a helyi és az országos egészségügyi hatóságok szerepét a krónikus vesebetegség növekedésének ellenőrzése kapcsán. Az egészségügyi hatóságoknak az egész világon meg kell küzdeniük a magas és egyre növekvő költségekkel, amennyiben nem történik hathatós intézkedés annak érdekében, hogy kezeljék az egyre több embert érintő krónikus vesebetegség problémáját.
– hogy ösztönzése transzplantációt, mint a veseelégtelenség legjobb lehetséges „gyógymódját”, és a szervadományozást, mint életmentő cselekedetet.

No Comments

Comments are closed.