TUDTA-E, HOGY
· A maté teában van koffein.
· A matcha teát a japán teaszertartásnál használják.
· A vörös rooibos tea mellett létezik zöld rooibos tea is.
A tea a víz után a világon a második legtöbbet fogyasztott ital. S itt rögtön tisztázni kell, hogy a tea megnevezés szigorúan véve csupán a teacserjéből készült italt takarja, azonban abból is – a feldolgozás módjának köszönhetően – több mint 3000-féle tea létezik. Az egyes teák között a tealevél polifenoltartalmának oxidációs állapota alapján könnyen el lehet igazodni. A három legjelentősebb: a zöld tea, mely nem fermentált, fajtától függően zsenge levelekből, illetve érett hajtásokból készül; az Oolong teát félig fermentált, teljesen érett hajtásokból állítják elő; és a fekete tea, mely teljesen fermentált, általában egy rügyből és két levélből álló hajtás az alapja; továbbá meg kell említeni még a fehér-, a sárga- és a tömörített Pu-Erh teát. Egykor tiltották a teát, csempészték és a mai napig hamisítják ezt az élvezeti cikket, mely nemzeti kultúrák része a japán teaceremóniákon át a krikett mérkőzések hivatalos teaszünetéig.
A klasszikus gyógyteák és a gyümölcsteák mellett az elmúlt években új szereplőkkel bővült a teák felhozatala, gondoljunk csak a rooibos teára vagy a maté teára. Az egészségtudatos fogyasztó pedig egyre gyakrabban vásárol teát, de nem csupán a gőzölgő, csészében érkező teát fogyasztja, mely lehet szálas, prémium kategóriás vagy filteres, hanem jegesteát is, esetleg tea felhasználásával készült kozmetikumot ken magára, sőt az ínyencek a konyhában is sütnek-főznek vele. A tea világviszonylatban még mindig szárnyal, a fekete és a zöld tea kereskedelmében is szignifikáns növekedést várnak az elemzők. Egyszóval itt az ideje megismerni a legnépszerűbb teaféléket, hogy legközelebb könnyedén tudjunk választani a kínálatból.
Felhasznált irodalom:
1. Tea and Herbal Infusions Europe: Compendium of Guidelines for Herbal and Fruit Infusions. 2014; Issue 5
2. Tea and Herbal Infusions Europe: Compendium of Guidelines for Tea (Camellia sinensis). 2016; Issue 4
3. European Food Safety Authority (EFSA): Scientific Opinion on the safety of caffeine. EFSA Journal 2015;13(5):4102
4. Mair V., Hoh E.: The True History of Tea. Thames & Hudson Ltd, London, 2009.
5. Varga, Zs: A tea minősége, összetétele, szerepe az egészséges táplálkozásban. 2013., Semmelweis Egyetem ETK, Dietetikai és Táplálkozástudományi Tanszék. Kézirat
6. Csupor, D: Maté, az argentinok teája. http://www.gyogynovenylap.hu/mate-az-argentinokteaja/( 2106.12.18.)
7. Peták Zs, Csupor D: Gyógytea-fogyasztási szokások napjainkban – egy felmérés tapasztalatai. Gyógyszerészet 2015; 59: 207-212
8. Gouws P., Hartelb T., van Wykb R.: The influence of processing on the microbial risk associated with Rooibos (Aspalathus linearis) tea. J Sci Food Agric 2014; 94: 3069–3078, doi: 10.1002/jsfa.6719
9. Li J., Joung Joung H., Lee W. et al: The influence of different water types and brewing durations on the colloidal properties of green tea infusion. International Journal of Food Science and Technology 2015, 50, 2483–2489
10. Miller P. et al.: Associations of Coffee, Tea, and Caffeine Intake with Coronary Artery Calcification and Cardiovascular Events. Am J Med. 2016 Sep 15. doi: 10.1016/j.amjmed.2016.08.038. https://www.ncbi.nlm.nih.gov/pubmed/27640739
11. Swati B., Revant C.: Green tea: Its potential health implications and other benefits. International Journal of Nutrition, Pharmacology, Neurological Diseases. 2015 Ápril-June; 5(2): 46-49.
12. http://evgyogynovenye.hu/kezdemenyezes (2106.12.18.)
13. Fujioka K., Iwamoto T., Shima H., Tomaru T. et al: The Powdering Process with a Set of Ceramic Mills for Green Tea Promoted Catechin Extraction and the ROS Inhibition Effect. Molecules 2016, 21, 474; doi:10.3390/molecules21040474
14. Mednyánszky Zs: Aromaanyagok összehasonlító vizsgálata fajtaazonosítás céljából. 2012., Budapesti Corvinus Egyetem Élelmiszerkémiai és Táplálkozástudományi Tanszék, Ph.D. dolgozat
15. Heck C., Demejia E.: Yerba Mate Tea (Ilex paraguariensis): A Comprehensive Review on Chemistry, Health Implications, and Technological Considerations. Journal of Food Science 2007; 72: 138-151, doi: 10.1111/j.1750 3841.2007.00535.x
16. Koszonits, R: 10 dolog amit a teáról tudni kell. Új Diéta, 2015;5:10.
17. Liu J. et al.:Association of green tea consumption with mortality from all-cause, cardiovascular disease and cancer in a Chinese cohort of 165,000 adult men. Eur J Epidemiol. 2016; 31(9):853-65.doi:10.1007/s10654-016-0173-3.
18. Noguchi-Shinohara M., Sohshi Yuki S., Dohmoto C. Et al: Consumption of Green Tea, but Not Black Tea or Coffee, Is Associated with Reduced Risk of Cognitive Decline. Plos One. 2014 May; 5, e96013
Forrás: Táplálkozási Akadémia Hírlevél – 10. ÉVFOLYAM, 1. SZÁM – 2017. január


No Comments