A gyógyszeres kezelés elvei az utóbbi évtizedekben lényegesen módosultak. Felismerték, hogy egyes rizikócsoportokban (cukorbetegek, fehérjevizeléssel járó állapotok) az eddigieknél is erélyesebb és szigorúbb vérnyomáscsökkentés szükséges, valamint új gyógyszercsoportok jelentek meg. Mindezek a gyermekkori hypertonia kezelésére is hatással vannak. Sajnos a korszerű vérnyomáscsökkentő szerek többsége (tartós hatású béta-blokkolók, kalciumantagonisták, angiotenzinkonvertáló enzim (ACE-inhibitorok, angiotenzin II. receptor antagonisták, centrális hatású szerek stb.) alkalmazási leírásában gyakran nem szerepelnek gyermekadagok, bár az utóbbi években a gyermekgyógyászati alkalmazás bevezetésére számos új szer esetében történtek vizsgálatok. A fejlődés ezen a téren biztató. A kezelést mindenképpen a gyermekkori hypertonia kezelésében járatos központban kell beállítani. A gyermekkori hypertonia kezelésével kapcsolatban nem állnak rendelkezésre a felnőttvizsgálatokhoz hasonló multicentrikus, követéses vizsgálatok, melyek a terápiás beavatkozásnak a morbiditásra és az úgynevezett „kemény végpontokra” (szív-ér rendszeri történések, infarktus, stroke) kifejtett hatását vizsgálnák. A vizsgálatok az egyes gyógyszerek hatásosságára és (rövid távú) biztonságos alkalmazhatóságára korlátozódnak. Ezért a terápiás elveket a felnőtteken történt vizsgálatokból vesszük át. A terápiás ajánlások gyermekkorban így elsősorban konszenzusvélemények, melyeket a későbbiekben követéses vizsgálatokkal kell igazolni. Másodlagos, tehát valamely szerv – elsősorban a vese – betegsége okozta hypertoniában egyrészt tüneti, antihipertenzív kezelést kell alkalmaznunk, másrészt törekednünk kell a hypertonia okának felszámolására. Ez történhet sebészi úton (például veseartéria-szűkület, aortaszűkület műtéte), vagy belgyógyászati vesebetegség esetén pedig gyógyszeres kezeléssel. Az ACE-gátlók, illetve az angiotenzin-II receptor antagonisták antiproliferatív hatásuk révén proteinuriával járó vesebetegségekben normotenzió esetén is lassíthatják az alapbetegség progresszióját. A kezelés felépítése lépcsőzetes. Ha egy adott gyógyszerrel nem megfelelő az eredmény, szekvenciálisan próbálkozhatunk további első vonalbeli szerekkel. Két kisebb adagú gyógyszer kombinációja hatásosabb, és kevesebb mellékhatással járhat, mint a nagy adagú monoterápia. A kombinációban adott gyógyszerek támadáspontja legyen különböző!

A vérnyomást a korfüggő 90 percentilis érték alá kell csökkenteni, semmiképpen sem engedjük a 95-ös percentil fölé. A vérnyomás napszaki ritmusának fennmaradására is ügyelünk, az éjszakai vérnyomáscsökkenés legalább 10 százalékos legyen. Társuló rizikófaktor (cukorbetegség, fehérjevizelés, beszűkült vesefunkció) különös odafigyelést igényel. Ilyenkor a célvérnyomásra nincs gyermekkori ajánlás, valószínűleg célszerű a kornak/ testméretnek megfelelő 50-es percentilis értéket alapul venni. A gyógyszert az alapbetegségnek megfelelően választjuk. Az ACE-gátlók és az angiotenzinreceptor-blokkoló szerek felírása esetén a serdülőkort követően a lányokat részletesen tájékoztatni kell a szerek esetleges teratogén hatásáról és hatékony fogamzásgátlásról kell gondoskodni. Többszörös kombinációkat szinte kizárólag csak az idült veseelégtelenség miatt dializált gyermekekben alkalmazunk.

Egyes adatok szerint a tartósan gyógyszerre beállított betegek harmada- fele hosszú távon nem szedi a gyógyszerét, ezért a rendszeres, őszinte kapcsolat a beteggel elengedhetetlen a terápia sikere szempontjából. Tudatosítani kell, hogy a vérnyomáscsökkentő nem gyógyítja a betegséget, hanem segít a vérnyomást a normális tartományba hozni. Amennyiben a gyógyszert elhagyják, a vérnyomás újra meg fog emelkedni. Ez gyakran sem a beteg, sem a szülei számára nem nyilvánvaló, hiszen addig általában csak antibiotikumokat és egyéb, rövid távú terápiákat alkalmaztak a gyermeknél. Ugyancsak fontos a beteg gazdasági és szociális hátterének megismerése. Pácienseink egy része tartósan beteg (krónikus vesebetegség, veseelégtelenség), ezért a rendszeresen felírt gyógyszerek költségeivel is számolnunk kell. Egy vadonatúj, de drága gyógyszert a beteg nem feltétlenül fog kiváltani és tartósan szedni, ezért sok esetben a hagyományos, kipróbált és hatásos első vonalbeli szer összességében hatásosabb, mert azzal a beteg együttműködése megnyerhető. Természetesen a követés része a vérnyomás időszakos ellenőrzése – leghelyesebben vérnyomásnapló vezetésével, fontos az esetleges célszervkárosodás időszakos felmérése.

A tévhittel ellentétben a hypertonia nem ellenjavallata a rendszeres testmozgásnak, sőt, elsősorban a metabolikus okból (elhízás) hypertoniás betegeknél egyenesen a terápia részét képezi. Különbséget kell azonban tennünk a dinamikus testmozgással járó sportok (futás, atlétika, labdajátékok, kerékpárokerékpározás, úszás) és a statikus sportágak (súlyemelés, „gyúrás”, birkózás) között. Utóbbiak a hasprést is igénybe veszik és esetenként kiugró vérnyomásemelkedéshez vezethetnek, ezért betegeinknek a dinamikus sportokat javasoljuk. Természetesen egy súlyos, még nem stabilizált betegnél meg kell várni a vérnyomás normalizálódását és a sportot csak fokozatosan, megfelelő kontroll mellett vezetjük be. Teljesen helytelen azonban az a gyakorlat, hogy az elhízott, hypertoniás beteget még fel is mentik a testnevelés alól, mert rendszeresen vérnyomáscsökkentő gyógyszert szed.